Családapák és az apátlanítási stratégia.

apaiszabadsag

Az apai szeretetet nem lehet kiölni soha. Szárnyakat és gyökereket ad utódainak. Ezt tudják a szülőnek alkalmatlan anyák is. Meg is tesznek mindent az apátlanítás érdekében pszichopata, taláros bűntársaikkal együtt. Határtalan rafinációval pusztítják az apákat géntolvaj női szövetségek.

Apaként kemény idők járnak rám is. A negyed évszázada folyamatban lévő-, hazugság alapú-, pszichopata vezérlésű apátlanítás során mégis mindig előbukkan az igazság. Folyton lelepleződik minden elkövető Családom pusztításában. Nincs hivatalban senki itt, akit érdekelne az igaz, a cáfolhatatlan valóság. Hivataljaink megszállói a pszichopata ügyvédek csicskái, prostituálódott sérültek (állítólag Kroko látott egy kivételt!!!). Az épek ezt nem fogják a végtelenségig engedni, abban biztos vagyok. Felhívom a szintén pusztítás alatt álló apa társaimat a kapcsolat felvételre, hálózat építésre, minden bizonyíték archiválására! Ez soha el nem évülő, nép ellenes bűn. A családpusztítási bizniszen hatalmasat kaszálnak a legfelsőbb rendű kiválasztott nemileg csonkítottak és csicskáik, médiumaik. Világosan látható a pszichopata vezérlés ezen a területen is. Legyen részük sürgősen abban, amit főznek maguknak, amit okoznak az épeknek!

A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben felnevelni és szabadságban kiröptetni.

Apatlanitas

 

 

 

Japán testvéreinkkel ebben is egyetértek.

Hozzászólások

14

Tisztelet és védelem kell a magyar leleplezőknek IS! Normálisan nem támadható semmilyen váddal az a személy, aki egy governterrort kezd el leleplezni. Archiválandó, hogy ennek ellenére mégis kik vállalnak bűnrészességet a leleplező vegzálásában, az ellene folytatott államilag szervezett "társas zaklatásban"! A legelterjedtebb és legsúlyosabb bűntettek precíz elemzése, leírása megindult, már nem állítható meg a leleplezésük. Biztonsági szakanyagot fogok publikálni erre hamarosan.

Tiszteletem a tettre kész Családapáknak! Halad a Családfők jogos és kötelező védelme érdekében végzett munka. Artikulálódnak a jogvédelmi facebook postok. Kezd előbújni lényegi igazság is. Erősödjünk szövetségben! Tőletek óvatosabbak lettek a családpusztítók, taláros bűnözők. Gyógyulásukat még nem érzékelni, de már kevesebb nyomot hagynak maguk után, mint félévvel korábban. Fedettebben folytatják a pusztítást. Ennek megfelelően minden eszköz jogszerűen használható a leleplezésük érdekében. Talármaskarába bújva, álnéven, rejtett kamerával, bűnszervezetben támadnak az ártatlanokra, kisgyermekekre. Bűntetteik nem évülnek el. Leleplezésük, rabosításuk csak késleltethető. Az ügyészi-, bírói-, rendőri-, igazság ügyi szakértői- és gyámhivatali szervezett bűnözés először ütközik komoly akadályba. Bűntetteik dokumentálását már kevésbé tudják megakadályozni. Tudják, hogy a globális hátterük elenyészett. Intenzív mimikrizésbe kezdtek, mélyen hallgatnak, de nem hagynak fel bűntetteikkel. 20 éves leleplezői praxisom alatt először tapasztalom, hogy visszább vesznek a nyílt talárterrorból.
2015. 11. 16 Toma Imre Sárvár

A közelgő apák napi ünnep alkalmából álljon itt pár idézet Édesapákról:
Apámtól kaptam a legnagyobb ajándékot, amit csak egy ember adhat a másiknak - azt, hogy hitt bennem.

Az apák nem csak néhanapján szeretik a gyereküket. Ez a szeretet végtelen és örökké tart.

Gyermeket nemzeni bármelyik férfi tud - de csak az igazán épekből lesznek igazi Édesapák.

Egy gyermek semmire sem vágyik jobban, mint az apukája biztonságára, nyugodt szeretetére.

Apám nem mondta meg, hogyan éljek. Csak élt, és hagyta, hogy figyeljem, miként csinálja.

Az apaság életem legfontosabb szerepe. Ha ebben elbukom, elbuktam mindent.

Hiszem, hogy az, amilyen ember végül válik belőlünk, attól függ, mit tanulunk az Édesapai példamutatásból."

Apám volt az, aki megtanított az önbecsülésre. Azt mondogatta, hogy a szépségem különleges, és hogy én vagyok élete legnagyobb kincse."

Szülönek alkalmatlan az az ember, aki egy gyermeket nyílt, vagy rejtett módon arra motivál, kényszerít, ösztönöz, hogy az valamelyik szülőjével a kapcsolatát kevésbé tartsa, kevésbé ápolja, fejlessze.

Bölcs bölcsisek:

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek.

Mikor hazafelé tartottak, az apa megkérdezte fiát:

„– Nos, mit gondolsz erről az útról? Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?”

– „Igen” – felelte a fiú.

– „És mit láttál meg mindebből?”

– Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy nagy tó partján laknak.

– A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak.

– A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát.

– Mi megvásároljuk az élelmet, nekik van sajátjuk a kertben.

És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:

– Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.

Mariann Napfényes Fonalka Engem édesapám nevelt fel, mert édesanyám kiskoromban meghalt. Minden szeretetem, tiszteletem az övé ahogy törődött velem, bánt velem és tanított engem. Életem legfontosabb dolgait mind tőle tanultam!!!! Sajnos már régen nincs közöttünk, de rengeteget emlegetem ma is és tanítom a gyerekeimnek mindazt amit ő tanított nekem!!!!

A szülői tekintély aláaknázásának rejtelmei avagy a szülői elidegenítés (PAS)

 

2017.07.18 Időben kell kezdeni... A szakemberek valamiért csak azokra az esetekre fókuszálnak, melyek a válások után fordulnak elő. Pedig ez a jelenség sok esetben nem a válás után jelenik meg először. De vajon milyen ember él az elidegenítés eszközével? És miért?Az elidegenítés fő okaként két ellentétes eset figyelhető meg. Az egyikben a gyermek kisajátítása a cél, bosszúállás... A másik esetben nem kisajátításról van szó, hanem a gyermek testi-lelki fejlődésének védelméről. Sajnos a két esetben ugyanazt a gyakorlatot alkalmazzák, ami mindent szolgál, kivéve a gyermek érdekét.Az első esetben a gyermek az őt kisajátítónak egy eszközt jelent. A vélt és valós sérelmek megtorlására használja fel a helyzeti előnyét, amennyiben a gyermek nála van elhelyezve. Ha valaki a gyermekét képes eszközként felhasználni, annak vajon eszébe jut-e, hogy a gyermek egy érző lélek, aki nem a szülők tulajdona? A válás nehéz a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt. Amennyiben a gyermek/gyermekek bevonódnak a szülők konfliktusába, a helyzet csak fokozódik. Több írást is lehet találni arról, hogy minél kisebb a gyermek, máshogyan érzékeli a környezetét, olyan változásokat is képes észrevenni a szülei kapcsolatában, amikkel a szülők maguk sincsenek az elején tisztában. Amikor a gyermek megszületik a családba, bizony két szülőhöz érkezett, így mindkettejüket szereti és ragaszkodik hozzájuk. Természetesen ez ennek ellenére nem ad arra okot, hogy a szülők ne válhassanak el. Számtalan eset van arra is, hogy csak a gyerek miatt maradnak együtt, boldogtalanul, örömtelenül élve életüket. Lehet színlelni a gyermek előtt, de felesleges... Így a gyermeküket szerető szülőknek egy választásuk marad, úgy tovább lépni, hogy nem kigyót-békát dobálnak volt párjukra, hanem tiszteletben tartják a másik félt, illetve maximálisan segítik a gyermekeket az új helyzet elfogadásában. Ugye az ilyen hozzáállásba nem fér bele a szülői elidegenítés eszköze?

Azok - a magukat felnőttnek tartó - szülők, akik megengedik maguknak a gyermek kisajátítását, személyiségükben még nem kiforrott, felelős emberek. Jézus azt tanította, "ne tégy mással olyat, amit nem szeretnéd, hogy veled tegyenek". Vajon elgondolkodik ezen a kisajátító és manipuláló szülő? Aki a manipulálást választja megoldásként, az a hatalmát akarja bebiztosítani. Miért fontos nekünk, embereknek, hogy a hatalmat birtokoljuk? Miért nem az elfogadás, a tisztelet, a szeretet vezérel bennünket?

Az, aki a hatalmához, a másik ember irányításához ragaszkodik, valójában gyenge belülről, azt hiszi, hogy ezzel a kompenzációval majd erős lesz... azonban nem lesz az. Játszmák tömkelegébe bonyolódik, de nem lesz erősebb. A legszomorúbb, hogy a törvényeink, a hatóságok működése, az igazságügyi szakértők (tisztelet a kivételnek) mind áldásukat adják a manipuláló szülő játszmáira, segítik.

Így fordulhat elő, hogy nem tudják kiszűrni, hogy kivel és milyen esettel állnak szemben. Mintahogy azt sem ismerik fel, hogy a bántalmazásnak hány és hány módja van. A lelki terrrortól egészen az életet kioltó cselekedetig. Az, aki a gyermeket elidegeníti a másik szülőtől, aki módszeresen aláaknázza a másik szülő tekintélyét a gyermek előtt, a bántalmazás egyik formáját követi el.

Ne szépítsük a dolgokat, ezen cselekedetek már megjelennek az életközösség fennállása alatt. Ugye senki sem gondolja azt, hogy ezt szeretetből lehet tenni? Induljunk ki abból, hogy a gyermek erkölcsi fejlődése alakulóban van. Egy kisgyermek mit fog ilyen helyzetben megtanulni? Apu és anyu nem egyenlőek. Mindenki ismeri a hisztis gyermeket, aki végül is a saját határait feszegeti, meddig mehetek el, hogy az akaratomat elérjem? Az a szülő, aki a gyermek anyját vagy apját módszeresen lejáratja, pontosan ugyanazt teszi, mint a hisztiző gyerek, a határait feszegeti. Az a fél, aki a lejáratást elszenvedi, nyilván nincs tisztában saját értékeivel, vagyis az önértékelése szintén gyenge, lehet konfliktuskerülő, és a békesség miatt bele megy a játszmába. Ez a játszma meg sehova se fog vezetni, egy zsákutca. A megoldás, felismerni a helyzet lényegét és kiszállni belőle. A játszmát elindító nem akar ebből természetesen kiszállni, hiszen ebből nyeri az energiáját (energiavámpír). Aki ki akar szállni, sincs könnyű helyzetben, hiszen folyamatosan szembesülni fog azzal, hogy a másik fél újra és újra provokálni fogja, hogy játsszon tovább. Nagyon erősnek kell lenni a játszma feladásában. Tekintettel arra, hogy az ilyen személy önképe szintén gyenge, könnyen feladhatja elhatározását e téren. Pedig amint véghez képes vinni a kiszállást a játékból, bebizonyítja magának, hogy milyen erős!

A játszmát elhagyó személy a másik fél számára elviselhetetlen dolgot vitt véghez, ezt nem hagyhatja annyiban... Ehhez az új helyzethez nyújt a gyermekelhelyezés és a vagyon megosztása egy újabb lehetőséget a játszmák folytatásához. És ez már a törvények, hivatalok, szakemberek sora áldásával történik. A felek a válás idejére rengeteg valós és vélt sérelem batyuval rendelkeznek. Az ritkán megy, hogy ha nem tudjuk tovább emelni egymást, én elengedem a kezed, te az enyémet, éljünk tovább boldogan, a gyermekünknek pedig lehetővé tesszük, hogy anyuval és apuval az igénye szerint legyen kapcsolata, mert erre van szüksége, hogy megtanulja, szabadon szeretheti a szüleit. Ma ezzel szemben milyen lehetetlen és romboló helyzetet teremtenek a szülők, amikor elvárják a gyermektől, hogy ne szeresse az éppen távol lévőt. Ez az elvárás megfogalmazódhat a gyermeket nevelő, és a csak kapcsolattartással rendelkező szülő esetében is, az már csak hab a tortán, ha mindkét fél ezt teszi...

Miért gondolják magukat felnőttnek tartó emberek, hogy a válás után a volt párjukat gyűlÖLni és ellehetetleníteni szükséges. Boldogabbak lesznek tőle? Mit tanítanak ezen viselkedésükkel az utód generációknak? Persze ilyenkor sosem számolnak azzal a következménnyel, hogy bizony ezen viselkedésük a gyermeküktől többet vesz el, mint amit ad. Ráadásul előbb vagy utóbb a megvezetett gyermek/gyermekek éppen úgy ellenük is fognak fordulni, hiszen sem a szerETET-re, sem a tiszteletre nem lehet így megtanítani őket. A gyermek nem más mint egy család, egy ország jövője. MILYEN JÖVŐT NEVELÜNK? A felnőtt attól felnőtt, hogy vállalja a cselekedeteiért a felelősséget, hogy az önnön hibáiért nem mindenki mást tesz felelőssé. Nem szégyen beismerni, hogy hibáztunk mi is, egy kapcsolatot nem tud kizárólag egy ember tönkre tenni... Előre mutatni pedig csak a hibáink, jellembeli hiányosságaink feltárásával, és korrigálásával lehet.

Langyos, langyos... közelít a lényeghez lassan: apátlanítási stratégia!

 Szülőnek alkalmas, ép ember nem tesz ilyent. Ép közösségben nem is ezek számítanak, hanem a szülőnek alkalmas, nem pszichopata, hanem ép empátiával, bíró, igazban és szeretetben felépült emberek. No ez a közösség nem itt és most létezik.

VILAGHELYZETE·2017. AUGUSZTUS 28.

Annak idején Kopp Mária, magyar orvos, pszichológus, egy magán beszélgetésben azt mondta, hogy Európát nem a harmadik világháborútól, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti! Sajnos felnőtt egy olyan generáció melynek egy részét nem lehet feladatokkal terhelni, mert ö azt unja, s mindjárt tovább áll! Ezek a fiatalok mivel kitartó munkát se az iskolában, se az életben nem végeztek ezért nem is tudnak maguknak parancsolni, más véleményét még kevésbé elfogadni, így a házasságban, családi életben, de a munkahelyen is nagyon sok kudarccal találkozva megkeserednek. Érdemes az alábbi írást ilyen szempontból elolvasni! Ne okozzunk szeretetből, könnyelműségből maradandó kárt gyermekeinknek! A mostani kor otthonaiban van jelen ez a csendes, de annál szomorúbb tragédia, mely a szemünk láttára ragadja el a nekünk legkedvesebbet: a gyermekeinket. Gyermekeink ugyanis szörnyű mentális állapotban vannak! A legutóbbi 15 év statisztikájából egyértelműen kiviláglik, hogy a gyermekek pszichológiai rendellenességei egészen elképesztő mértéket öltenek: - minden ötödik gyerek mentális rendellenességben szenved, - a figyelemhiányos rendellenességek száma 43%-kal nőtt, - a serdülőkori depressziós betegségek száma 37%-kal nőtt, - a 10-14 évesek gyermekek körében az öngyilkossági arány 200%-kal nőtt. - Igen, az a valóság, hogy bár fáj ezt saját magunknak is bevallani, mi, egyedül MI szülők vagyunk a hibásak, nekünk kell segíteni a gyermekünknek. A modern kor gyermekei nem élik meg az egészséges gyermekkor élményét, amihez tartozik például: - érzelmileg elérhető, megközelíthető szülők, - egyértelműen meghatározott határok és erkölcsi minta, felelősség, - kiegyensúlyozott étrend és megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, - megfelelő mennyiségű szabadban eltöltött aktív mozgás, - kreatív játékok, a közös, önfeledt szabadidő eltöltése. Ehelyett a gyerekek ezt látják: - örökké elfoglalt szülők, - a végletekig kényeztető szülők, akik mindent megengednek a gyermeküknek, - az érzés, hogy „nem kellesz senkinek”, - kiegyensúlyozatlan étrend és hiányos alvás, - „otthonülős” életmód. - Végtelen stimuláció, technológiára alapuló szórakoztató eszközök hada, az igények azonnali kielégítése.

Hogyan lenne lehetséges, hogy ilyen körülmények között egy mentálisan egészséges gyerek nőjön fel? Természetesen sehogy… - Az emberi természetet nem lehet megvezetni, becsapni: a szülői nevelést nem lehet megkerülni sehogy sem. Ahogy látjuk, ennek hiánya egyszerűen szörnyűségekhez vezet. Az igazi gyermekkor elvesztéséért, vagy meg nem éléséért később hatalmas árat fizet maga az áldozat: az érzelmi jóléte kerül veszélybe. - Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünknek valóban egészséges és önfeledt gyermekkora legyen, akkor vissza kell térnünk egészen az alapokig. Még nem késő! Íme, ezeket kell a szülőknek megtenni: - Állítsunk fel korlátokat, közben ne feledjük: mi a gyermekeink szülei és nem barátai vagyunk. - Azt biztosítsuk a gyermekünknek, amire szüksége van, és ne azt, amit szeretne. Nem kell félni nemet mondani az igényeire, ha azok ellentétben állnak a szükségessel. - Biztosítsunk számára egészséges ételeket és korlátozzuk a nassolást. - Naponta legalább egy órát töltsünk a természetben. - A családi, közös vacsora alatt felejtsük el az elektronikai eszközök nyomogatását. - Rendes, asztali játékokkal játsszon a gyerek. - Minden napra kapjon a gyerkőc valamilyen feladatot, például: beágyazás, a játékok összeszedése játék után, kiteregetés, táskák elrendezése, megterítés stb. - Minden nap ugyanabban az időben feküdjön le a gyermek, és tiltsuk meg neki, hogy az ágyba vigye a különböző eszközöket, tárgyakat. - Tanítsuk meg a gyermekünknek a felelősségtudatot és az önállóságot. A kis sikertelenségektől ne védjük meg őket. Ezzel megtanítjuk megbirkózni a nehézségekkel, leküzdeni az akadályokat. - Ne csomagoljuk össze, illetve hozzuk a gyermek helyett az iskolatáskát. Ne vigyük neki az iskolába az otthon hagyott ételt, házi feladatot stb. Ha elmúlt 5 éves, ne tisztítsuk meg neki a banánt se. Tanítsuk önállóságra. Tanulja meg, mi az a türelem, és adjunk neki esélyt, hogy a szabad idejét valóban szabadon töltse el. Ezalatt kissé unatkozhat, mely arra sarkallja majd, hogy alkotó tevékenységet végezzen. - Az élet ne csak szórakozásból álljon. - Ne vegyük körül gyermekünket állandóan technikával, hogy addig se unatkozzon. - Semmilyen oda nem való tárgy se legyen az asztalon, amikor étkezésről van szó. Akkor sem, ha autóban vagy étteremben ül, vagy akár az üzletben vagyunk vele. Ezzel arra ösztönözzük a gyermek agyát, hogy gondolkozzon és kitaláljon valami unaloműzőt. - Legyünk ne csak fizikálisan, de emocionálisan is elérhetőek gyermekünk számára. Tanítsuk meg gyermekünknek, mik is azok a szociális készségek. - Ne a telefonon lógjunk, gyermekünkkel beszélgessünk. - Tanítsuk meg gyermekünknek, hogyan birkózzon meg a haraggal és az ingerültséggel. - Tanítsuk meg gyermekünket kezet fogni, helyet átadni, megosztani valamit, együttérezni, illetve megfelelően viselkedni az asztalnál, vagy beszélgetés közben. - Tartsuk vele az érzelmi kapcsolatot: nevessünk rá, pusziljuk meg, csiklandozzuk meg, olvassunk neki, táncoljunk vele, ugráljunk vele, kússzunk-másszunk együtt. - Változtatni kell eddigi szemléletünkön, különben az egész utánunk következő generáció pirulákon fog élni. Még nem késő, de az idő egyre csak fogy és fogy…

Forrás: Kéry Mihály

Dalavits Tünde A 2012. évi C. törvény XX. fejezetének 212/A. paragrafusa szerint az, aki családtagjaival az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást tanúsít, ha súlyosabb vétség nem valósul meg, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Abban az esetben viszont, ha az illető testi sértést vagy becsületsértést követ el, esetleg korlátoz valakit a személyi szabadságában, három, de akár öt évre is zebragúnyát húzhat. Az ügyészek és a jogszolgák mégsem alkalmazzák... :( Hiába harcolta ki sorstársunk az idevonatkozó törvényi rendelkezést egy bíróságon sem tartják be és veszik figyelembe...

Szülői elidegenedés
A szülői elidegenítés az a jelenség, amikor az egyik szülő a másikat értéktelenné akarja minősíteni a közös gyermekükön keresztül, és ezért mindent megtesz; akár hamis vádakat is felhoz, vagy akár büntető eljárást is kezdeményez a másik féllel szemben. Jellemzője az érzelmi manipuláció, a zsarolás vagy fenyegetés, amely eredményeképp a gyermek lassan teljesen elfordul a másik szülőtől. Az elidegenítés és az eltávolodás között egyébként az a különbség, hogy az előbbi mindig külső hatásra, harmadik fél – jellemzően a gyermeket gondozó szülő vagy annak családja – hatására történik.

Mi történik ilyenkor a gyerekekkel? – kérdezzük Szaniszló Csabától.

Sajnos a személyiségük torzul. A gyermek szemében az egyik szülő csak rossz és csak rosszat tud tenni, a másik csak jó és csak jót tud tenni. Szélsőséges esetben a gyermek ugyanazt a tettet az egyik szülőnél pozitívan, a másik szülőnél negatívan éli meg. Egy példa: ha az elidegenítő – jellemzően a nevelőszülő – viszi el az orvoshoz, akkor a gyermek úgy éli meg, hogy törődik vele, ha pedig a másik, akkor meg úgy, hogy fájdalmat akar neki okozni. Aztán ott vannak a külső szemlélő számára is könnyen felismerhető jelek: a kapcsolattartás korlátozása, az érzelmi zsarolás, a szeretetmegvonás az elidegenítő szülő részéről. De ismerjük az úgynevezett „független gondolkodó jelenségét” is: a gyermek úgy tesz, mintha az elidegenített szülővel kapcsolatos összes negatív gondolata a sajátja lenne, miközben a szóhasználtból kiderül, hogy ismétli az elidegenítő szülőt. A gyermek viselkedése, szóhasználata igencsak árulkodó.

Mit jelent az, hogy árulkodó?

Képzeljük el, hogy a gyámhatóságon hallgatják meg a gyermeket, aki a szülői kapcsolatairól idegen szavakat, jogi kifejezéseket használva beszél. Mindeközben az elidegenített szülőt bagatell indokokkal tagadja meg: „Nem megyek apához, mert túl gyorsan vezet”, vagy: „Nem megyek anyához, mert piros a konyhája”.

Mennyire okoz ez bűntudatot a gyermekben?

Ha „jól” végezték az elidegenítést, akkor nem okoz. A szülői elidegenítés egy másik árulkodó jele éppen a bűntudat hiánya. A gyermeknek nincs lelkiismeret-furdalása attól, hogy rendszeresen bántja az elidegenített szülőt, csúnyán beszél vele, stb. Ráadásul ezt az elutasító, bántó viselkedést sokszor kiterjeszti az illető családjára – tehát saját nagyszüleire – is, vagy akár a munkájára is. Innen már csak egy lépés, hogy elkezdi rágalmazni a szülőt. Erre viszont már van jogi megoldás, hiszen az ilyen magatartást a Btk. is bünteti. Az én álláspontom az – és ezt támasztja alá egy egészen friss bírói határozat is –, hogy ha az elidegenített gyermek már elérte azt a szintet, hogy megtagadja, rendszeresen bántsa, méltóságában megsértse a másik szülőt, akkor megvalósul a kiskorú lelki és szellemi veszélyeztetésének jogállása. Egyrészt, mert a kiskorú szellemi és erkölcsi személyiségfejlődése egy olyan szintre érkezett – torzulást szenvedett –, ami nem felel meg a társadalmi normáknak, a családi elvárásoknak. Másrészt, mert ezzel bűncselekményre – rágalmazás és becsületsértés – vesznek rá egy kiskorút.

Az Önök első szakmai konferenciáján nemrég elhangzott: „A folyamatnak súlyos mentális hatásai is lehetnek a gyerekre nézve, egyfajta mentális gyermekbántalmazásnak is minősítik”.

Valóban, viszont fontos kiemelni, hogy a szülői elidegenítés esetén nem a klasszikus értelemben vett valós gyermekbántalmazásról van szó, hanem egy kiskorú nem valós élményeken alapuló szellemi és erkölcsi veszélyeztetéséről. Valós élményeken alapuló bántalmazás esetén nem is beszélhetünk szülői elidegenítésről, fogalmilag kizárt, hiszen az előbbi esetén a gyermek-szülő kapcsolatot maga a bántalmazás rontja meg, nem pedig egy harmadik fél hatása – ami pedig az utóbbi feltétele. Hogy mégis sokszor keveredik ez a két fogalom, az azért van, mert az elidegenítő szülő sokszor hivatkozik arra, hogy gyermekbántalmazást akar megelőzni, fedezni, de ez sokszor egyszerűen nem igaz. A másik fontos és elgondolkodtató különbség az, hogy a bántalmazott gyermek jellemzően nem utasítja el az őt bántalmazó szülőt, az elidegenített szülőt viszont igen. 

Mi ennek a pszichés háttere?

Az abúzuson átesett gyermek inkább saját magát vádolja, és nem fogja elmondani az őt ért sérelmeket, mert szégyelli. Ezzel szemben az elidegenített gyermek alig várja, hogy önkéntes elmondhassa, hogy milyen rossz az ő egyik szülője.

Mit lehet ez ellen tenni?

Látszólag szinte semmit, mégsem szabad feladni. Sokan összetörnek, mert rosszul tűrik a megaláztatásokat, de mivel fontos számukra a gyermekük, részt vesznek ebben az aljas játszmában. Fontos, hogy jelen legyenek gyermekük életében, eljárjanak például a gyermek iskolai ünnepségére, a szülőértekezletekre, a különóráira, hogy tudjanak arról, mi történik a gyermekükkel. Egyrészt azért, mert joguk van hozzá, másrészt, mert a szülő gyermek iránti felelőssége nem szűnik meg a válással vagy különéléssel, és az is fontos, hogy a gyermek – és környezete – is tudjon az apáról. Több olyan esetet ismerünk, ahol a gyermek eleinte elhúzódott az iskolában megjelenő apjától, de aztán egyre jobban örült neki.

És mi lenne a valódi megoldás?

Például, hogy az elidegenített szülő elérje, hogy hozzá kerüljön a gyerek. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, az elidegenített szülő a hozzá került gyermekkel egy-két hónap alatt rendezni tudja kapcsolatát. Ennyi idő alatt a gyermek szembesülni tud a valósággal. Mivel nincs valós bántalmazási élménye, visszaáll a bizalom.

A gyermek váltott elhelyezése segíthet?

A váltott elhelyezés nagyon jó megoldás, hiszen a gyermek így mindkét szülő életét egyformán megtapasztalja, tehát sokkal kevésbé befolyásolható. Csak hát a magyar válási gyakorlat nem igazán kedvez ennek, hiszen a gyermekek a legtöbb esetben az édesanyjukhoz kerülnek.

Szóval inkább az anyákhoz köthető ez a jelenség?

Nem, sokkal inkább személyiségfüggő, bár az is igaz, hogy a nők követik el döntő többségben. Viszont a jelenség kimutatható férfiaknál is.

De a válással kezdődik?

Még csak ezt se mondanám. Kulcsfontosságú az, hogyan beszélnek egymással a szülők, hogyan viszonyulnak egymáshoz. A gyermek a szülők közötti konfliktusban mindig valamelyik oldalra helyezkedik, és ha rendszeresek a viták, automatikusan eltávolodik a másik szülőtől. Egy házasságon belül is vannak momentumok, amit a szülők egyedül töltenek a gyermekkel, és ha ezalatt szidják a másikat – „az a hülye anyád már megint nem mosogatott el”, „az a hülye apád már megint nem vitte le a szemetet” stb. – azzal a gyermeket a másik ellen hangolják. Ha ez rendszeres, akkor már beszélhetünk szülői elidegenítésről. Ezért tartjuk nagyon fontosnak a párkapcsolatok oktatását az iskolákban. Ahogy a szülői elidegenítés, mint jelenség felismerésének és kezelésének oktatását is a szakemberek számára. Többek között ezen dolgozunk az Apák az Igazságért Egyesületben, amelyet érintett apák alapítottak.

Mi a helyzet külföldön?

A szülői elidegenítésnek nincs egységes jogi háttere, egyes bíróságok elismerik a gyermekekkel való visszaélés egyik formájaként, máshol még a jelenséget se nagyon ismerik. Brazília és Mexikó az a két ország, ahol nemcsak bevezették a büntető törvénykönyvbe a szülői elidegenítés fogalmát, hanem akár börtönnel is büntetik. De nemrég hallottam egy amerikai esetet, ahol börtönre ítéltek emiatt egy nőt, tehát ott is történt elmozdulás ebbe az irányba. Európában a legszigorúbban Skóciában lépnek fel ellene, de Romániában, Franciaországban és Ausztriában is látható elmozdulás. A vonatkozó külföldi jogszabályhelyeket, indoklásokat mind lefordítottuk, elérhetőek a honlapunkon.

És Magyarországon?

A szülői elidegenítés fogalma nincs benne a gyermekvédelmi törvényben, és a módszertani útmutatók se ismerik, viszont az azt alkotó tünetegyüttes benne van, továbbá a gyermek befolyásolását vizsgálni lehet és kell. De ez azért jóval gyengébb helyzet, mintha törvényi szinten el lenne ismerve, mert akkor nemcsak az lenne rögzítve, hogy mi a fogalom és hogyan lehet felismerni, hanem a feloldás is. Ez utóbbit oktatni kellene szakembereknek – elsősorban pszichológusoknak –, mert kevesen vannak Magyarországon, akik ebben jártasak. De nemcsak őket, minden gyermekkel dolgozó szakembernek – a gyermekjólétiseknek, a védőnőknek és a pedagógusoknak, stb. – magává kellene tennie e bántalmazási forma megismerését, hogy hatékonyan tudjanak segíteni, mind a megelőzésben, mind a feloldásban. Az egyesület indítvánnyal élt annak érdekében, hogy a szülői elidegenítés a gyermekvédelmi, gyermekbántalmazás felismeréséről és megelőzéséről szóló 2018. évi módszertani útmutatóba bekerüljön.

Egyáltalán tudható, hány családról, esetről beszélhetünk?

A 2014-ben alakult Apák az Igazságért Egyesület tagsága változó, félezer körül van, ennek 10%-a nő, 4%-a nagyszülő, és 95%-uk érintett. Csak a tagság tehát olyan 600 gyermeket jelent. De ez csak a mi tagságunk, az érintettek száma országosan – a gyámügyi hivatalokkal való kapcsolataink alapján megbecsülve – akár százezres nagyságrendűre is tehető.

 

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
5 + 4 =
Solve this simple math problem and enter the result. E.g. for 1+3, enter 4.